60-70 ezer forint egy rendőr megvesztegetése Balin, ha nincs nálad jogsi. Ezt a tarifát bogarásztam ki még otthon a különböző blogok alapján, itt pedig azon matekoztam éppen, hogy az vajon hány rendőrnek lehet elég – hiszen itt kábé 15-en figyeltek árgus szemekkel, amíg lehúzódtam melléjük az út szélére.

(Update ON a későknek: egyáltalán nem volt nálam nemzetközi jogsi, és persze óriási sietésben is voltunk Katával a szokásos módon egekig megpakolt robogónkkal. Nem találtuk a szálláshelyünket sem, csak annyi infónk volt, hogy valami golfpályát kell keresni, nagy aranykapuval… Update OFF)

Egy pillanatra elfogott a honvágy és a nosztalgia, ahogyan a morcos, koszos, nagy darab yard a motorhoz lépett, hogy kérje a papírjaimat. Szívesen megosztottam volna vele is az érzéseimet, de ráncos homloka és visszaeső tömeggyilkos tekintete azt sugallta, hogy nem lelkizni jött.

A műtősfiú elhozza áldoizatát a vesztőhelyre...

Kitérő következik, hiszen ismersz már. Van az az életerős, 20-25 éves forma punk srác típus, akinek nem vagyok hajlandó egy fillért sem adni, amikor lejmolni próbál a Moszkván, mert nem gondolom, hogy valójában segítségre szorul. Ugyanakkor dühít, hogy még sértve is érzi magát emiatt, ezért roppant szórakoztató és jól bevált módszerem az, hogy elébe megyek a kérésnek. Tehát amikor az ember kellő közelségbe kerül, és már nyílik a szája, hogy az ott kiáramló piaszagon átvesse a “bocs, haver, van-e század, jó arc vagy, nekem is piára kell, szép ez a trikó, van akkor század?!” szívhez szóló szavait – szóval akkor kell Neked gyorsabbnak lenned és előállni ugyanezzel. Nálam a “De jó, hogy jössz! Nincs véletlenül egy százasod?” szokott működni, mert hogy ettől a punk lefagy.
Tényleg.
Próbáld ki.
Hosszú másodpercek kellenek neki (mondjuk egy igazi punknak minden egyszerű dologhoz), hogy megértse, mi történik. Hiszen nem erre számított, sőt, éppenhogy ő is pontosan ezért jött. Totál error, mindehhez pedig viccesen értetlen tekintet társul. Óriási.

Szóval arra gondoltam, ha fejenként lenne 60 ezer a rendőr gázsi, akkor ezzel nagyjából lőttek is a világkörüli utunknak, és visszaszorítkozunk a Szentendre-Újpest tengelyre. Ugyanakkor a rend őréből áramló illatfelhő aktiválta bennem a punk faktort, és mivel még csak a levegővételnél tartott, gyorsan rázendítettem:
- Biztos Úr, de jó, hogy itt van, óriási bajban vagyunk! Teljesen eltévedtünk és már rég a szálláson kéne lennünk, miközben a hostunk valami aranykapus golfpályát emleget, amit nem is értek pontosan, talán a kereszteződésnél az előbb balra kellett volna menni, de közben meg mást mondott a GPS is, nem értem, tud valami golfpályát itt a közelben, vagy arany kaput, nem is értem, hát McDonald’s sincs errefelé, mit érthettem félre, már rég ott kéne lennünk, meg bezár a templom is, közben meg vagy 12 órája motorozunk, teljesen ki vagyunk már fáradva és ez a forgalom is elképesztő, na de van-e itt valahol egy arany kapu, vagy legalább…
- Jogosítvány, útlevél. Most.
- …azért kérdezem csak, mert ugye Önök itt a rendőrség, biztosan ismerik a környéket és ha odáig nem is kísérnének el, de legalább elmondanák, hogy…
- Jogosítványt, MOST!

És igen, 15 év a kommunikációs szakmában nem múlik el nyomtalanul: az volt a gyanúm, hogy nem bele esik, hanem bele szarik a csapdámba, és ő itt bizony minden lesz, csak megértő nem a magamfajta lúzerrel. Közben levettem a bukósisakot és a kormányon lévő kamerát próbáltam takarni vele: nem akartam felidegesíteni még azzal is, hogy kiszúrja, hogy az egész jelenetet felvesszük... (Bár úgy lett volna szép nekifutni aztán a megvesztegetésnek, ejj… Ugyanakkor itt jegyezném meg, mennyire klassz lesz a vlogunk! :) Csekk ITT áut!) Szóval odaadtuk határozottan Kata nemzetközi jogsiját, én pedig hoztam tovább a nyomoronc újgazdagot, akinek golfpálya kell aranykapuval. Újabb két másodpercet nyertünk, mire a rend őre felfedezte, hogy Kata jogsija van nála, de valójában a kétségbeesett idióta golfos barom (én) vezetett.
- Ez nem te vagy, jogosítványt, most!

Nem akartam elhinni, hogy annyit rizsáztam már neki a semmiről, mintha csak kisérettségin húztam volna ezt a tételt angolból, de gondoltam “jó” politikus módjára nem hallom meg a kérdést, csak a saját baromságomat hajtogatom, úgyis letelik majd a műsoridő…

És bákker, ez működik.

Háromszor-négyszer nekifutottunk még a “Hol a jogsi?” “Hol az aranykapu?” népi kiszámolós mondókának, majd cérnára-cinegére, ugorj cica az egérre: kuss! És a rendőr inkább integetni kezdett, hogy azonnal szálljunk vissza a motorra és tűnjünk innen, mert látni sem akar minket. A golfpályánk meg különben is arra van, úgyhogy nyomás és többé a szeme elé ne kerüljünk! Mondanom sem kell, ennyire gyorsan még egyik reggelen sem sikerült elindulnunk, mint ahogyan most porzott mögöttünk az aszfalt. Megtaláltuk a szállást, gyorsan ledobtuk a cuccainkat és indultunk vissza az Uluwatu sziklatemplom felé – természetesen azon az útvonalon, ahol a rendőrség volt, de ebből az irányból ugye ismét az út túloldalára esett az épületük, úgyhogy nyugodtak voltunk. Ahhoz a szakaszhoz közeledve erősen figyeltem hát az út másik oldalát, hogy vajon razziáznak-e még, és mosolyogva konstatáltam, hogy most bezzeg már nincs ott senki… és ezzel a vigyorral majdnem el is ütöttem egy rendőrt, aki engem próbált leinteni: mert hogy most átjöttek az út túloldalára, és mondanom sem kell, ismét kiszedtek a sorból… És gondolom azt sem kell mondanom, hogy ugyanaz a rendőr volt megint…

Hát…

Mintha csak az első szöget ütötték volna a koporsómba: “#sze-vasz-te-so…”