www.facebook.com/szevaszteso - VLOG: www.youtube.com/szevaszteso

szevaszteso

Szülcsinapcsi

2017. október 31. - szevaszteso

Ma lettünk két évesek. És többnyire úgy is viselkedünk, mint egy-egy kétéves… 

Igen, sajnos a vlog most kicsit háttérbe szorult, de nem tettük le végleg a lantot, csak egy ideig most nem játsszunk rajta. Azon dolgozunk éppen Új-Zélandon, hogy a szakmáinkban helyezkedhessünk el.

Kata összeírt 10 lakberendező stúdiót Auckland-ben, ahol szívesen dolgozna, aztán egy délután elkezdtük felkeresni ezeket – a harmadik helyre pedig azonnal fel is vették. Egy héttel később vettük észre, hogy az a hely mégsem volt a listán, csak eltévedtünk, de egyrészt ezért szórakozunk remekül a saját életünkön, másfelől Kata így is közelebb került a tűzhöz. (Nem, nem egy étterembe nyitottunk be, ez is lakberes dolog.) Részmunkaidőben dolgozik ott, mert délutánonként gyerekekre vigyáz egy családnál. Itt most nem kezdek mesélni, hogy az első 3 napban hányszor és hányféleképpen hagyta el a srácokat, de egyelőre mindenki él és boldog. 

Én főállásban még mindig gipszkartonozok, emellett pedig gyűjtögetem a helyi filmes referenciákat, hogy idővel itt is kapjak pénzt azért, amiért otthon. Első próbálkozásként a New Zealand Film Awards-ot taszítottam a sikertelenség szélére még szeptemberben: ez is egy külön sztori, de most nem kezdek bele...

Szóval az élet még mindig szórakoztató: legyél Te is vidám, mi pedig ígérjük, hogy amint lesz egy kis időnk, újra jelentkezünk. Köszönjük, hogy itt vagy: #szevaszteso

 

 2.jpg

 

Ezekről a helyekről sem tűnünk el:

fb_logo_bent_feher.png youtube_logo_negyzetes.png insta_logo.png bloghu_logo_1200.png

 

Hulladékból lakókocsi - VIDEÓ!

Hulladékból építettünk lakókocsit magunknak Új-Zélandon, hogy legyen hol aludnunk. Megmutatjuk, hogyan lehet bontott gipszkarton falból és salátás tálból konyhát varázsolni, és mesélünk arról is, milyen nem várt problémával szembesültünk, miután 2 hónapja laktunk a kocsiban… A beszélgetés végén pityergünk is egy kicsit, mert így szép az élet. Klikk IDE a teljes videóért!

 

További műveleti területeink:

fb_logo_bent_feher.png youtube_logo_negyzetes.png insta_logo.png bloghu_logo_1200.png

 

Pengeélen táncoltunk Balin... ÚJ VLOG EPIZÓD! (vlog ep010)

Balin elég könnyű vérig sérteni valakit: elmeséljük a legnagyobb hibákat, amiket elkövethetsz. Bemutatjuk még a sziget egyik legfiatalabb és legcsodálatosabb vízesését, és ellátogatunk egy olyan faluba, ahol egyszerre van jelen a többszázéves hagyományőrzés ééés… még valami, ami csak az epizódból derül ki, klikk a képre és indzsoj! 

 

yt_preview.jpg

Minden családban EGY éles kés van...

"Minden családban egy éles kés van, azzal is apád a Wartburgot buzerálja..." - na, pont ennyire leszek majd én is életlen a TAB (ez egy online sportfogadási oldal) Melbourne Cup Racing tévéreklámjában, amit pár napja forgattunk Új-Zélandon. Elpateroltak ugyanis a háttérbe, hiszen végül "zakózás" nem volt... 

Anyukám és más, lelkes rokonok illúzióinak lemészárlása végett azt is ide pattintom, hogy valójában milyen típusú paca fog belőlem látszódni majd a főszereplők mögött:

homaly.jpg

Nagyon köszönöm a rengeteg szuper ötletet, amiket Tőletek kaptam az öltöny-fiaskó megoldására: nagyon jól esett, hogy ilyen sokan próbáltok segíteni! 


Lav, písz, hepinesz: #szevaszteso!

 

 

Műveleti területeink:

fb_logo_bent_feher.png youtube_logo_negyzetes.png insta_logo.png bloghu_logo_1200.png

Houston... ööö... "kihívás" van!

sites_ok_blog.jpg

Gyuri mostanában gipszkartonozik, holnap viszont a Young&Rubicam-mel forgat tévé reklámot. Otthon ő ír ilyesmiket, itt Új-Zélandon pedig statiszta lesz. Összesen két hosszú farmert hozott magával a világkörüli útjukra, mint látod, az egyiken szaporodnak a vészkijáratok... Szóval most a statkó munka miatt NEMRÉG kértek tőle 2-3 szett öltönyt, különböző nyakkendőkkel és elegáns cipőkkel, hiszen HOLNAP HAJNALBAN (cirka 11 óra múlva) a szerepe szerint a menedzser haverjaival egy bárban fog veszettül drukkolni a tévé előtt, hogy a közvetített lóversenyen az ő paripája a hazug Pinokkió orrhosszával alázza porig a többi pacit. Szóval Houston, nem mondanánk, hogy baj van, de azért van itt még 1-2 feladat/kihívás/újszerű helyzet, amit most az éjszaka folyamán valahogyan meg kell oldanunk… 

Te mit javasolsz?

 

 

 További műveleti területeink:

fb_logo_bent_feher.png youtube_logo_negyzetes.png insta_logo.png bloghu_logo_1200.png

nagy a hajtás - és gyors

Eléggé feltorlódtak a teendőink, így most volt némi csend, de azért még élünk és mindenki szuperül érzi magát. A létszámunk is teljes (2), szóval minden oké. Kapcsolódó téma még a hajtáshoz, hogy a rendőrség szerint az 50-es táblánál 54 km/h-val ment az egyik munkatársam, úgyhogy kapott is egy 80 NZD-s (kb. 16.000 HUF) büntetést... Szerinted jól van ez így?

 

verda_kep.jpg

(ez nem az ő autója, de rengeteg efféle old timer
verda szaladgál Új-Zélnad útjain: imádnivalók!)

 

 

További műveleti területeink:

fb_logo_bent_feher.png youtube_logo_negyzetes.png insta_logo.png bloghu_logo_1200.png

meghökkentő munkáink Új-Zélandon (vlog)

Tudod, miért nem szedhetsz kiwit 180 centi felett? Tudod, mi az a "hot-dog on stick"? Tudod mit kell tenned ahhoz, hogy egy körhinta operátora legyél? Nekünk lövésünk sem volt, aztán Új-Zéland mindenre megtanított minket. Ezekről mesélünk az új videónkban itt, a YouTube csatornánkon!

Emmeg a illusztrácsió: 

 

 Műveleti területeink:

fb_logo_bent_feher.png youtube_logo_negyzetes.png insta_logo.png bloghu_logo_1200.png

 

Söröző tengeri csillag és vízbe zuhant cable car (vlog ep009)

A budapesti Tropicarium igazán klassz hely, de leginkább csak Lenke néni befőttesüvege Julcsi aranyhalával, a szingapúri S.E.A. Aquariumhoz képest. Írom ezt városi gyerekként úgy, hogy többnyire csak az osánban kopogtatom az üveget szegény pontyoknak – szóval igen, a Tropi is nagy durranás, de a szingapúri vizes blokk egyszerűen fülrepesztő. Nem véletlenül volt a világ legnagyobb akváriuma 2014-ben, és nem véletlen az sem, hogy 4 óra nézelődés után ránk zárták a helyet. (A turista infók szerint a "csoport méretétől főggően" 1-2 óra alatt bejárható a hely – talán Jónásnak vagy Dzsepettónak igen, de mi Katával egy férfi zsebkendő méretű kisállatkereskedésben is simán elbabrálunk ennyit. Na mindegy.)

Szóval a S.E.A. Aquariumban jártunk a Szingapúrban töltött utolsó napunkon: a komplexum Sentosa szigetén található, ahová cable car-ral (lsd még lanovka, felvonó, kötélpályáskabinosizé, stb.) a leglátványosabb megérkezni, hiszen ez a szerkezet a város déli részén, egy irodaházon és a tengeren át repít el a szigetre. A szépsége mellett a veszélye is megvan ennek a közlekedési eszköznek: Földkörüli vlogunk legújabb epizódjában többek között bemutatjuk a cable cart, emellett a felvonó legsúlyosabb balesetéről is mesélek, megnézzük az Aquarium 10 legfurcsább állatát és azt is, hogyan lehet nyársról cápákat etetni... Csekk itt áut:

 

Tarts velünk jövőhéten is, akkor már Baliról mesélünk! (Ezek vagyunk mi, 40 másodpercben.)


Műveleti területeink:

fb_logo_bent_feher.png youtube_logo_negyzetes.png insta_logo.png bloghu_logo_1200.png
süti beállítások módosítása