Most, hogy minden rokont sikerült alaposan megijeszteni a múltkori Weekend Warrior Wideóval, ideje visszasuttyannunk Balira, ahol ugye a nemzeti prankos, esős-snorkeles crossozásnál engedtük el a fonalat a sárban. Pontosabban utána, hiszen másnap ismét megpakoltuk a motorunkat, mint Etus a cserépkályhát, és útra keltünk: ezúttal dél felé. (Mármint az égtáj irányába, nem az időpont körül.)

végre verőfényben utaztunk idáig

Kis hátranyilazós elkalandozás következik: 20 éves voltam, amikor három barátommal együtt egy kisbusszal nekivágtunk Skóciának. A "makulátlan műszaki állapotú" az utolsó jelzős szerkezet, ami arról a kocsiról az eszedbe jutott volna. Lejtőn lefelé, hátszéllel tudtad csak kipréselni belőle a 80 km/h-s lajhárfénysebességet, ami a Magyarország-Skócia távolságon nem éppen egy leányálom. Nagyjából óránként tartottunk kényszerpihenőt a hűtővíz miatt is, de a lényeg, hogy az autó sosem hagyott cserben minket. Mondhatni vállvetve küzdöttünk együtt a zöldkártyáért. (Mármint a műszaki vizsgáért, nem a letelepedésért.)

Na de nem is ez a lényeg.

Skócia tele van várakkal. Szuper izgalmas romokkal, szuper ízlésesen felújított kastélyokkal, és ha tudnék harmadik rokonértelmű szót erre az épületre (btw. a vár és a kastély tökre nem ugyanaz), semeddig nem tartana az elé is odacsűrni valami vonzó melléknevet, hogy még jobban átéld, mennyire klasszak arrafelé az efféle látnivalók. A skóciai érkezésünk után 5 nappal és mintegy 13 kastéllyal később viszont egymásra néztünk, és megállapítottuk, hogy
- ez mind nagyon izgalmas volt az első 5 épületig
- 6-8 között már csukott szemmel is elboldogulsz egy idegen kastélyban
- 9-11-ig elkezded unni
- 11-13 között pedig már elég bátor vagy ahhoz, hogy a többieknek is jelezd: kultúra ide vagy oda, aki egy kastélyt jó alaposan megnéz, az tulajdonképpen látta az összeset.

Bali tele van templomokkal... De ha ügyesen válogatsz köztük, soha nem fogod megunni őket!

Tényleg.

Komolyan.

Becsszó.

Macskám életére...

Lehet, hogy a húszéves kisgyurinak még nem volt meg ehhez a tapasztalata, de hogy Balin nagyon ügyesen menedzseltük ezt a kérdést Katánszky-val, az egészen biztos. Ilyen csodaklassz élmény volt a nagyjából 675-ödikként látott Tanah Lot temploma is (Tabanan városánál). Az épület a tengerparttól mintegy 50 méterre, egy sziklán található, és a zenei világban oly ritka "honnan a név" kérdésre a következő a válasz: az elnevezés annyit jelent balinézül, hogy főd a tengerben. És valóban, a templom az ár-apály ingadozásnak megfelelően hol egy szigeten, hol pedig egy félszigeten helyezkedik el. Előbbinél a partról tudsz csak szelfizni, utóbbi esetében viszont a földnyelven besétálva látogathatóvá válik a templom.

az a kis törpe szikla ott az, amin a templom áll

jobb alsó sarokban bandázás van ám: lesz pofon, mész kórház

Az elmúlt napok történéseit figyelembe véve szerintem már Neked is van annyi rutinod, hogy meg se kérdezd, vajon az ár vagy az apály idején jártunk ott… Annyit azért elárulok, hogy csodaszép ez a templom az 50 méteres távolságból is. Na de a környező partszakasz is maga a fantasztikum, és ezt most nem iróniával írom. Simán beletoltunk egy másfél órás sétát, és szerencsére nem a tömeg vagy egészségügyi kihívások miatt kellett ennyi idő ahhoz a 600 méterhez, hanem mert valóban gyönyörű.

az ott a Tanah Lot (balra fura cipőfűző: vagy slackline-olnak a hívők,
vagy ami még valószínűbb, szükségük van áramra a szigeten)

Rashid és Priyanka szelfijét balszőrös kézzel takarom ki azt mutatván Neked,
hogy arra menne be amúgy a gyalogösvény, ha nem lenne most dagály
(titok elárulás: az ott jobb oldalt sem egy golfpálya része, hanem az ösvényt kipöckölő zászló)

nem esik, hanem süt.
nem kicsit, hanem nagyon.

ebbe az irányba sétáltunk el inkább, ha már a templomba nem tudtunk bemenni...
(nem, az sem golfpálya. A halászok rúgják onnan a szögletet.)

plasztik álomcsapda, vele szemben pedig két eszkimó
(ez utóbbit valszeg csak Ádám barátom fejti meg)

 
Miután kicsodálkoztuk magunkat, visszapattantunk hű robogónkra, és eltűntünk a horizonton a lemenő nap fényénél… HELYETT Mengwi felé vettük az irányt, a Taman Ayun templomhoz, hiszen még csak déli 12 volt. (Mármint az idő, nem az áramerősség.)

Régóta szerettem volna egy képet, amin nem csak a fejem buta, de az Alienem
is kikandikál a gyomromból. nem tudom, mikor sikerül végre lőnöm egy olyat...

Jó, elárulok még egy dolgot: tudom én, hogy vannak itt igazán fájdalmas, már-már fizikai tüneteket okozó, kifejezetten izzadságszagú, élőszóban is inkább eltitkolnivaló poénok, de ezt muszáj volt idetennem a végére, hogy nagyjából körvonalazódjon, miért is lett ilyen hülye címe a mai bejegyzésnek.

Templomi kalandozásaink egyébként Mengwiben már sokkal szerencsésebben alakultak – legalábbis bizonyos szempontból...

Kata boldog. Csak roppant éhes, ez az ételkereső ábrázata.
Ilyenkor picit türelmetlen. Picit ingerült...  így aztán
mindkettőnk érdeke minél hamarabb megoldani a helyzetet.