Gazdagrétnek is megvannak a maga ködkarcolói, de ahol minket vetett partra a couch surf, na az az igazi Richfield. Nem a 20-40 emeletes toronyházak miatt, vagy mert a belső kert tavait nem Mágenheimék csőtörése okozta, hanem mert – amennyire az első benyomásunk engedi – Szingapúr lakói önmagukra és a KÖRNYEZETÜKRE is igényes emberek. Szerintem ez (is a) gazdagság.

(pontosan ott lakunk. nem az optika torzít, ennyi csodálatosan hajlanak minden irányba ezek az épületek)

Az utcák és a járdák (metró kocsik, aluljárók, átszállóhelyek) makulátlanul tiszták, a városnak ez a része rendkívül csendes, az emberek kedvesek, rengeteg a zöld terület, nyugi van és béke. És rengeteg az “okos megoldás”. (Egy pillanatra feledkezzünk meg az elmúlt évtizedek ezzel kapcsolatos rossz beidegződéseitől és ezt a szókapcsolatot most eredeti, pozitív jelentésében használjuk.)
Szóval okos megoldás alatt azt értem, hogy az emberek (jóra) használják az eszüket, és adott problémára a jelenleg adható egyik legjobb, legokosabb, legpraktikusabb, legfelhasználóbarátabb megoldást adják. Néhány unortodox példa a közlekedésből:

• a vérprofi metróhálózatban a megtett utazás hosszához mérten fizetsz viteldíjat (tiszta, légkondícionált, full automata szerelvények, nagyjából a hazai BKV árain)
• utazáshoz kis plasztik kártyára töltögeted fel a pénzed (mint 20 évvel ezelőtt otthon a Globex holdingos telefonkártyát), és a kiléptető kapu az azon lévő összegből szipkázza le az aktuális viteldíjat
• a metró peronokat üveg fal választja el a metrókocsiktól, és azok ajtaja együtt nyílik a szerelvényekével. Az állomás így hűtött és tiszta marad, mindemellett a balesetveszély is töredékére csökken.
  
  
  

• a nyíló ajtóknál felfestik a földre, hogy hol várakozzanak a szerelvényre várók, így amikor kiszállnál a metróból, nem feszül neki a mellkasod egy idiótának, aki már akkor feltuszkolná a testét, mielőtt ott hely lenne neki
• minden, az adott ajtóhoz legközelebb eső ülés priority seat, ami felett kis tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy amint olyan ember száll fel, akinek nagyobb szüksége van arra az helyre, mint neked, légy oly kedves és add át neki az ülést.
• a metró kocsikban az ajtók felett világító ledek jelzik, mely állomásnál tartotok éppen, mely megállók vannak hátra és melyik oldalon fog nyílni az ajtó

• a gyalogátkelő helyek 90%-ában te jelzed egy gombbal, hogy át szeretnél menni, így csak akkor tartod fel bármelyik kereszteződésben a forgalmat, ha az feltétlenül szükséges
• ha korodból vagy egészségi állapotodból fakadóan mozgásodban korlátozott vagy, akkor egy arra alkalmas mágneskártyát is lehúzhatsz a közlekedési lámpánál, így hosszabb zöld jelzést ad, hogy biztosan átérj a túloldalra

(rammstein in da hauz)

• a buszmegállóknál kis terelőkordon irányítja a várakozókat a busz első ajtajához, így az onnan leszállók ismét akadálytalanul mehetnek útjukra, míg az első ajtónál felszállók jegyüket (mágneskártyájukat) kezelik az automatánál
• nem tapasztaltunk még dugót, mert átlagosan egy sávval van több mindenütt, mint otthon a nagyobb forgalomra
• egy-két felüljárót is láttunk, amint átszeli a várost. Történik mindez abból az elvetemült megfontolásból, hogy aki mondjuk az Árpád-hídtól akar kicsapatni Újpestre, annak ne kelljen 100 méterenként a pirosban dekkolnia, mert a kis mellékes bekötő utakról feltorlódik a forgalom. És fordítva: aki a kis mellékes bekötő útra szeretne eljutni, annak nem kell az Újpestre igyekvőket szagolnia. Jénaháthogyhogy.
  
  

Drága beruházások ezek, még azt is el tudom képzelni, hogy 1-2 dolgozószoba belsőépítészeti megoldásait is felemészti, fene se tudja. Ahhoz jobban bele kéne ásni magunkat, egyelőre csak az biztos, hogy bár kismillió szabály és rendszer határozza meg a mindennapokat, viszont sokkal élhetőbbnek is tűnik ezáltal a környezet. És ami még fontos: az emberek nem csak hogy szabálykövetők, de el is várják egymástól mindezt. Kedvesen, türelmesen, de határozottan utasítják rendre azt, aki esetleg olyat tesz, ami a köz által nem elfogadott: (véletlenül) szemetel az utcán, vagy nem a kijelölt gyalogátkelő helyen megy át a túloldalra, esetleg elfelejt leszállni a rolleréről az adott járda szakaszon, holott tábla jelzi, hogy ott 100 méteren át csak tolhatná a járművét.
Szóval úgy tűnik, hogy ezek a szingapúrerek és szingapurinák tudnak valamit, amit mások kevésbé. De még van pár napunk, hogy megfejtsük, mi a helyzet.

Na, #szevaszteso!

(2017. február 6.)