Az első napi túránk Kuala Lumpurban a Batu Caves-hez vezetett, amiről csupa szépet és jót írnak az utazási irodák prospektusai – ezért is nem onnan kell tájékozódni, ahol a pénzedre hajtanak. A hely nagy vallási jelentőséggel bír, és így a kötelező látnivalók közé tartozik, így mi sem akartuk kihagyni, de azért ne is legyenek nagy elvárásaid, ha még nem jártál ott…

Most üljünk le szépen törökülésbe egy kis kört formálva, és mindenki fogja meg finoman a mellette ülő kezét. Hunyjuk le a szemünket és hagyjuk, hogy szerteszét áramoljon a csí. Azután képzeljük el magunk előtt az Aggteleki Cseppkőbarlang és a Csepel Művek szerelemgyerekét… Ha ez megvan, egy kifogyóban lévő, ezüst festékszóróval tegeljük rá igényesssen, hogy Batu Caves…

Igen, sajnos ilyen hangulata van a helynek belül, no de szerencsére kívülről érkezik a látogató, ráadásul (optimális esetben) tiszta lappal – szóval tudom, hogy késő azt mondani, hogy nem akarlak befolyásolni, de tegyük fel, hogy együtt érkezünk meg a helyhez és még nem tudjuk, hogy mi vár ránk.

A Batu Caves egy hatalmas, mészkőhegyben elhelyezkedő barlangrendszer. Nevét az őt kivájó Sungai Baturól, vagyis a Kő-folyóról kapta. (Batu Caves-nek hívják egyébként az egyik közeli falut is.) A barlangrendszer bejáratánál egy hindu ereklyetartó, Lord Muragan szobra áll, ami 42 méter és 70 centi magasságával a világ legnagyobb Muragan sztettyúja. (1550 köbméter betonból készült, amit 250 tonna vas tart össze, kívülről pedig 300 liter arany festék borítja. Megőrülsz.) Ez mondjuk egy igazán ikonikus kép, ahogyan a végeláthatatlan lépcsősor mellett ott aranylik Muragan, aki mögött apró hangyaként fújtatnak felfelé a kövér turisták: nyilván mindenki itt szelfizik, ezért én inkább fotóztam ugyanitt egy galamb-hónaljat, mosolygásul:

A világháló szerint egyébként 272 lépcsőfok visz fel a hegy oldalán a barlang bejáratához, de mi 284-et számoltunk. Mindegy is, bruttónak is sok, illetve inkább annak hangzik, amúgy nem vészes a dolog. (Tízemeletes tornyházban lakom, ahol párszor azért elfárad a lift, és olyankor gyalog kell letolni mind a 10+1 szintet. Költöztem is már így, de azért az jó, hogy a Batuhoz nem kellett egy duplaágyat felcipelni.)

Az emelkedő lépcsősorról egyre klasszabb a kilátás – már ha megfordulsz néha, hiszen felfelé haladva csak a lépcsőt és előtted döcögő emberi fenekeket látsz, meg majmokat. És, ami még nyilvánvalóan indokolt(?) tartozéka egy efféle helyszínnek, az a kakas(!). Ebben is van mondjuk némi szürreál, ahogyan a lépcsőről megfordulva látod a város felhőkarcolóit, Muragan aranyló hátát, majd keresztbe elhúz előtted egy majom, miközben felcsendül egy kukorékolás…

A lépcsősor tetején aztán eléd tárul a barlang. Hatalmas-óriási-nagy belmagasságú, irgalmatlan nagy placcot képzelj el, amit becslések szerint 400 millió évvel ezelőtt vájt ki a folyó. Az biztos, hogy a terület alját és sok helyen az oldalsó vasbeton falakat már egyrészt nem a folyó építette, másfelől nem is 400 millió éve… Nem értem, hogy ez a dolog hogyan alakulhatott így (mint például Geronazzo Mária), mert hát gondolom a korai 1860-as években, amikor még csak kezdték maguknak felfedezni a helyet a kínai telepesek, nem ez volt az elképzelés…

Ebből az irányból érkezik az ember a barlangba a fixre épített ipari állványzat alatt...

A barlang belseje is faltól falig beton. Bal oldalt hátul a vasbeton oszlopos izé egy kiülős
büfé terasza, hozzánk közelebb az indokolatlan fehér kocka pedig valami gazdasági épület.
Jobbra a cirkuszi ponyvák alatt semmi nem volt (csak a vasbeton placc)

Nem tudom már, hogy mi mire csodálkoztunk rá, de jobbra a furára festett falak tövében sitt, cement, elszórt szerszámok,
zöld kuka, seprű és miegymás vannak szétdobálva (balra pedig az említett kajálda úszik az ipari neonfényben)

Mára mindenesetre a hely nagyrészét ormótlan és rideg vas állványzatok, építési rámpák, kezdő és rosszindulatú vak szakmunkások meszelményei, pléh bódék, fém olajos tartályok, sitt és egyéb hulladékok borítják – láthatóan nem átmenetileg, hanem napi rutinként.

A barlang belseje felé vezető lépcső bal oldalán, félúton az a kis színes kupac valójában egy
nagy kupac szemét. Szerves hulladék, nejlonzacskók, kaja maradék, és építési törmelék vegyesen.

Izmos turista fél lábon is kibírja...

Ugyanakkor minden évben a Thaipusam fesztivál alkalmával rengeteg hindu zarándolokol el ide a világ minden részéről, hogy együtt adjanak bizonyosságot vallási meggyőződésükről. De nekem sajnos akkor sem fér a fejembe, hogy egy ennyire csodálatos adottságokkal rendelkező, fantasztikus helyen fekvő, elképesztő természeti jelenség (ami ráadásul egy vallás fontos helyszíneként szolgál), hogyan juthat erre a vizuális sorsra. De most itt tart… :-/

már nem is tudok mit mondani...

A hely hangulatán a mérhetetlenül gagyi szuvenír árusok sem segítenek: és itt most tényleg a legalja emléktárgyakat képzeljük el, amik a félfilléres műanyagból vannak fröccsöntve, aztán zsírkrétával vagy sima filctollal vannak átszínezve, mert úgy hátha esztétikusabbak… Nem, nem azok. Az ide vonatkozó vlog epizódból majd mozgóképen is láthatod…

Mindezektől függetlenül rengeteg a turista, és részleteiben tényleg találni lenyűgöző szobrokat, oltárokat, építészeti megoldásokat, de azért tényleg keresgélni kell, hogy ne csak kiaknázatlan rave-party helyszínt láss a dologban. Nem volt jó ezzel szembesülni, úgyhogy zavargásztunk is tovább befelé a városba, mert rengeteg klassz dolog várt még ránk – legalábbis ezt gondoltuk…

Itt lehetsz belőlünk naprakész
Facebook-on: http://www.facebook.com/szevaszteso
YouTube-on: https://www.youtube.com/szevaszteso
és Instagramon: http://www.instagram.com/szevaszteso