"Az indonéz, a thai, a japán, és a magyarok beszélgetnek." Mindig utáltam az ilyen vicceket, de ez most nem az, mert hogy így voltunk mi öten a másnapi vulkántúra résztvevői. A szállásadónk maga jelentkezett be nálunk Couch Surfingen, hogy néhány barátjával mennek megnézni a már említett büdös púpot (Mount Ijen), és szívesen vendégül látna minket is. Aztán megérkeztünk hozzá és kiderült, hogy ezek a srácok pont annyira barátai egymásnak, mint mi nekik: Wawan ugyanis mindnyájunkat a CS-ről vadászott le ismeretlenül, mert hogy neki meg ez a hobbija.

Ő egyébként egy 25 év körüli srác, aki az anyukájával, a nagymamájával, a testvéreivel és az unokatestvéreivel él együtt: nagyjából 8-an laknak egy 45 nm körüli lakásban, óriási szegénységben. Mindenük piszkos, kopott, elhasznált, leharcolt, megfáradt és dohos. A nagymama már hosszú napok óta beteg volt, amikor mi megérkeztünk, de mégis fogadtak minket. Olyannyira, hogy Kata és én aludtunk az unokatesó szobájában, ami mindössze egy duplaágy volt, az egyik oldalán egy 40 centi széles közlekedővel. A thai és a japán srác aludtak a nappalinak hívott, apró átjáróban, minden más családtag pedig még jobban összezsúfolódott az egyes helyiségekben, hogy a 4 vendégnek helye legyen...

Reggelre szállásadónk kiadós lakomát készített: a tea mellé sült hal, rizs, és zöldségek volt a menü, amiből alig mertünk enni, mert láthatóan ez (a mennyiség) náluk nem volt megszokott dolog. Végül hatan vágtunk neki az útnak: "Az indonéz, az unokatesója, a thai, a japán és a magyarok robogóznak..." Útközben beugrottunk még egy boltba bérelni sátrat meg pár maszkot a vulkánon szivárgó, mérges kén gáz elijesztésére, és már mentünk is tovább. (Itt jegyezném meg halkan, hogy az innen szervált maszkok ránézésre nem voltak túl meggyőzőek: picit aggasztott, hogy annyit érnek majd, mint Staller Ilonának a sminklemosó, de hát a remény hal meg utoljára.)

igényes avászkodás Jemberből kifelé: az első motoron Wawan és a japán srác,
aztán előttünk Wawan unokatesó és a thai srác, aztán jövünk mi

a legvidámabb hangya (itt még nem tudtuk, mi fog jönni)

(igényes csövezés) egy útbaeső vízesés(nél)

ja, igen: amúgy a megcsodált vízesés eredésénél, magyarul az út túloldalán a helyi srácok az olajos motorblokkjaikat tisztítják a később aláhulló forrásvízzel

Baktattunk tehát a 3 csoffadt kis robogóval, a 3 másik nációval, a 3 kis hátizsákunkkal az Ijen-hegyre, és mint ahogyan e nyelvtanilag talán heJtelenül írt természeti képződmény neve is mutatja, itt bizony felfelé vezetett az út. Ez ugye annyiból para, hogy pár nappal korábbról még mindig vizesek voltak a ruháink egy hegyrevaló felmenetel miatt: adott ponton ugyanis szinte váratlanul csap arcon a pára, 15 fokot zuhan a hőmérséklet, szemerkélni kezd az eső, és a ködtől az orrodig sem látsz (pedig nálam egyik se kicsi). Ezek elleni védekezésül erőltettük magunkra a ruhadarabjainkat is, és viszonylag hamar le is telt az a 3 perc, ami alatt ismét csonttá fagytunk. Szívem szerint a forró kipufogót ölelgettem volna enyhülésért, de a sok csomag miatt már így is parádés volt a testtartásunk a motoron, szóval maradt a hideg szembeszél. Így próbáltunk mosolyt erőltetni az arcunkra, ami már minden volt, csak nem természetes.

nagy fene köd van

ilyenek voltak a kilátásaink

ez már "végre" a kemping - főszezonban

Aztán egyszer csak jött a hang a ködből: "we arrive!" – és a nagy semmibe vezető útról lekanyarodtunk egy kisebb, de még mindig a nagy semmibe vezető útra, amiben egyszercsak egy kietlen parkoló csücskét véltem felfedezni. Kiderült, hogy nem szemerkél az eső, hanem a pára és a tejköd olyan hatalmas, hogy azonnal csuromvizes lesz benne minden. (A "köd előttem, köd utánam" kevés ide, mint erdőtűznek a mókus pisi, mert hogy tényleg csontig hatolt a nedv.)
"It’s time to make tents!" – jött a megfejtés Wawantól, hogy akkor itt most bizony ideje sátrat verni, hiszen ez már a kemping. Kicsit oszlani kezdett a szürkeség, és valóban, egy üres zöld placcon voltunk, vádliig érő vizes fűben. Bár ennek nincs jelentősége, mert két órával ezelőtt ugye már teljesen átáztunk – mindenütt...

Arrébb avászkodtunk a fenyőfák alá, mert ott volt már pár másik mazochista, és felállítottuk a sátrakat, amik mintegy 3 perccel azután nedvesedtek át teljesen, hogy kivettük őket a zsákjaikból. Nem funny, amikor a frissen felpattintott házad cipzárját széthúzva először tekintesz be leendő hálószobádba, és már akkor olyan vízcseppek gördülnek alá a falon, mintha apád a fürdőben elfúrta volna a főnyomócsövet.

az utolsó vacsora a vulkánraszállás előtt - na de ne szaladjunk ennyire előre...

Elérkezett hát a mennyei utolsó vacsora ideje: összedobtuk instant leveseinket az éjszaka Michelin csillagainak fényénél, majd nyugovóra tértünk – vízágyainkon... Reggel ugyanis korán volt a kelés: hajnali 1-re terveztük az indulást, hogy 3 órával későbbre felérjünk a púpra, megcsodáljuk maszkjainkban a kéken izzó mérges gázokat, a napfelkeltét és egymás boldogságtól cipó, gázmaszktól rovar arcát, majd visszaereszkedjünk ide a ködös tutiba.

Ezt találtuk ki.

Aztán ömleni kezdett az eső, és ez elég hamar mindent, de tényleg mindent megváltoztatott...