Vannak dolgok, amikről anélkül vagyunk meggyőződve, hogy valaha is megtapasztaltuk volna őket. Én például biztos vagyok benne, hogy az angolok 94%-ának nincsen szőr a kézfején: a bal kezükön a forróság nyírja ki a szőrtüszőket, a jobb kezükön pedig a fagyás miatt halnak el ugyanezek – minden áldott kézmosásánál... A West Bali Nemzeti Park kapcsán is tutira veszem, hogy egy varázslatos helyről beszélünk, csak hát a mi látogatásunk alatt ezt az oldalát jobban sikerült eltitkolnia, mint Donald Trumpnak a saját IQ-ját.

A West Bali Nemzeti Park szebbik fele

Ott álltunk tehát indulásra készen a park bejáratánál. Az volt ugye a deal, hogy a korábbi napok varázslatos (tehát szar) időjárásának eredményeként sártengerré alakult zónán keresztül robogózva(?!) eljutunk egy csodaszép partszakaszra, ahol nem elég, hogy olyan szupermegafantasztikusan gyönyörű élővilág van, hogy ha eddig nem őrültél meg, akkor majd most megőrülsz, hanem a snorkelezés paradicsoma is ott lesz helyben. És ha mindez még mindig nem volna elég, akkoraóriásinagyot fogsz ott snorkelezni életed értelmével, hogy nem is akartok majd kijönni a vízből. Reeeeengeteg turista járt már így, egy részük még mindig ott lebeg és a megaszuper, színváltós halacskákat számolja.

viszonylag tiszta, de eseménytelen rész

Na már most mi ezt mind elhittük...

Jó-jó, majdnem mind, meg nyilván túlzok is, de attól még valahogy neked is érezned kell, milyen elvárásaink voltak (az ígéretek és google barátunk ajánlásai) alapján a hellyel kapcsolatban. Guide-unk – akit hívjunk mondjuk Tivadarnak, mert a nevére nem emlékszem, de sokkal könnyebb lesz így hivatkozni rá – elég határozottan javasolta, hogy ésszerűbb volna, ha Kata átülne mögé a cross motorra (“persze, anyádéra mennyémá nyúlod a csajom meghalsz, teeeeee, te Tivadar, teeee!”). Én meg ugye daráljak tovább a már sokat megélt, kis 125 köbcentis robogón, mert az lesz úgy a kúl.

ekkora susnyába indultunk meg

szuperhangulatos árterületeken is keresztül mentünk

Nem vitatkoztam, mert inkább meg szoktam várni, amíg az emberek maguktól jönnek rá, hogy hülyék, de itt most erre nem került sor: Tivadarnak igaza volt... Ők ketten a terepgumival is bajosan avászkodtak csak be a susnyásba, én pedig mögöttük a radiál-rolleren próbáltam felvenni egyedül a tempót – közepes sikerekkel. Mondhatnám persze, hogy egzotikus motoros túránk andalítóan suhant velünk a tergerparti paradicsom felé, deeee... hogy is mondjam csak... attól még, hogy Schmitt Pál diplomamunkáját szakdolgozatnak hívjuk, attól az még csak egy patchwork marad.

ajánlott levelek

itt valószínűleg egy süket mókust vehetett észre a guide,
mert minden más élőlény menekülőre fogta a motorok hallatán... (nyilván...)

Szóval kavirnyásztunk a sártengeren keresztül a part felé, amit a mai napig nem tudok, hogyan értünk el… a lényeg, hogy nagyjából 10 perccel korábban érkeztünk meg, mint az eső, így az csak akkor kezdett el szakadni, amikor először pippantottunk alá a vízben. Nem tudom, hogy Bős-Nagymarosnál esetleg próbáltál-e már nyitott szemmel alámerülni a Dunába, vagy hozta-e úgy az élet, hogy a szappanos lábvizedbe beejtett tízfillérest foggal akartad kihorgászni, mindenesetre legyen elég annyi, hogy a tengervíz itt zavarosabb volt, mint a napirend előtti felszólalások többsége. Tivadar is érezte, hogy gáz van, ezért jófejségből bejött velünk a szmötyibe, és 2 perc múlva már egy kék tengeri csillaggal jött fel a felszínre. (#SzevaszTeso!) Akkor még nem tudtuk Katával, hogy ez lesz-e életünk első közös snorkingolásának csúcspontja, de hogy ne húzzam tovább az idődet, elárulom: ez volt az.

A csúcspont.
Tivadar és az ő kék tengeri csillaga...
Ezt tudtuk felmutatni.
Meg a középső ujjunkat...

Kata, csillagom

Picit áztattuk még magunkat az esős-sós-zavarosban, aztán inkább elindultunk a motorokon vissza a park bejáratához. Adja magát a kérdés, hogy most vajon mennyivel volt szárazabb a sár az újabb kiadós eső után... Nos, ha hiszünk benne, hogy a jó röfik lelke a malacmenyországba jut, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy ők ott valami ilyesmiben dagonyászhatnak, mint amin mi újra keresztül vekengtünk.

a vízimedve kiszúrja a szemerkélésből az érkező esőfelhőket

jól esik

Este koromsötétben és mérhetetlenül hidegben, olyan igazán kiadósan retkesen értünk vissza a szállásra, hogy aztán másnap újult erővel és kiapadhatatlan lelkesedéssel kezdjük el utunkat Bali déli részére.

Hát... Ott is történtek még dolgok...

Innen folytatjuk