Ha egyszer szingapúrsz, akkor nem hagyhatod ki Sentosa szigetét. Ez az ország déli részének “szórakoztató komplexuma”: ezt olvasva pedig lelki szemeim előtt egy szemétsziget jelent meg zajjal és villogó neonokkal, tömeggel, szétdobált pillepalackokkal. Igen ám, de ez Szingapúr. Itt kosz olyannyira nincs, hogy egyszerűen nem van. A szigeten sem nem van. Viszont van helyette vízi és normál vidámpark, bobpálya, sportpályák, éttermek, strandok, hotelek, és minden egyéb jóság: Pinokkió már a teljes listától is szamárrá változna anélkül, hogy bármit kipróbált volna innen.
(cable car Mount Faber végállomás felől (az a toronyház ott
Harbour Front, a távolban pedig a Sentosa-sziget))
(kikábeleztünk a tornyból: valamiért virágesős kabint kaptunk...
tényleg véletlen. mondjuk azok meg pont nincsenek.)
Mi kombinált jegyet vettünk a várva várt cable carra és a szigeten lévő SEA Aquariumba, ami együtt sem valami olcsó, de külön-külön még drágább lenne... (fejenként nekünk kb. 20.000 Ft-nak megfelelő SGD volt.) Ja, hogy még mindig nem mondtam el, mi az a cable car: ez egy gondola lift, ami a város déli részén lévő, Mount Faber nevű púpot köti össze a Sentosa-szigettel, útközben mindössze egyetlen megállót (Harbour Front) érintve – konkrétan egy irodaház egyik felső emeletét, ezen suhan keresztül a szerkezet. A szinte teljesen üveg kabin tehát átrepít a város, (a toronyház,) a tenger és a sziget egy része felett. Elképesztő látvány, ahogyan a talpad alatt kosárlabdáznak egy luxus tengerjáró fedélzeti pályáján (a műfüves foci és a mélykék medence mellett). Jegyünk korlátlan kábelezést tett lehetővé, úgyhogy jó pár kört mentünk, mire végre kiparancsoltuk magunkat a fülkéből. Pacskerünk ekkor Sentosa földjére lépett, és láss csodát: rend volt és tisztaság – mint Szingapúrban mindenütt. Köröztünk párat a szigeten lévő, másik cable járattal is, majd alább ereszkedtünk a helyi Tropicariumba. Jó, ezzel nem sérteném meg az itteni komplexumot: a nagytétényi intézmény is klassz, de sajnos mégiscsak egy apró kis pocsolya ehhez képest. (Bár Bödőcs óta tudjuk, hogy a magyar ember olyan, hogy meglát egy tócsát és máris delfin show-t akar…) Szóval a SEA Aquarium mellett a Tropicarium valójában csak Lenke néni befőttes üvege Julcsi aranyhalával – de legalább a miénk.
(a SEA Aquarium egy részlete a cable carról)
Ez itt viszont Sentosa szigetén egy ordas nagy komplexum, közel 800 faj mintegy 100.000 példányát mutatja be, 49 különböző élőhelyről. Nagyon sok arcpirítóan érdekes számadat lesz majd a vlog ide vonatkozó epizódjában, szóval az untasson ott, ide meg kitalálok más, ásításra méltót… Képzeld el, hogy ezek a huncut kis szingapúriak például búvároktatást is tartanak az intézményben, vagyis rögtön élesben próbálhatod ki, hogy telerakod-e a neoprém nacidat egy cápa láttán. És tényleg, óriási csoportos etetést is tartottak, amikor ott voltunk. A cápalik közé leereszkedett búvár nénik és bácsik 1-1 hosszú nyársra húztak fel (döglött, vagy legalábbis irtózatosan mélyen alvó) halakat, amiket az arra úszkáló nagyhalak rágcsáltak le. Mint egyfajta saslik, csak pontyból. Úgynevezett pontylik. Vagy nemtom… Szóval szinte kézből etették ezeket a cicacápákat – mondjuk az biztosnak tűnik, hogy ha egy cápa már a tenyeredből eszik, akkor a lábadból is fog.
(pontylikozás cápával)
No szóval van ez a dolog, meg például az, hogy az Aquariumhoz egy étterem és egy hotel is tartozik. Előbbinek egy komplett fala néz az egyik óriásakváriumra (eggyel elegánsabb ez, mint amikor az Auchan-ban mutogatsz az úszkáló pontyra), a hotelnél pedig egyes lakosztályok kaptak közös üvegfalat a cápákkal…
(a legnagyobb befőttesüveg a SEA Aquariumban)
Az egész Aquarium tehát már megint egy végletekig kitalált, okosan megálmodott és megvalósított komplexum, amiben azért csak 4 órát tudtunk eltölteni, mert már megint ránk zárták a helyet. (Turista infók és a világháló is úgy említi a helyet, hogy attól függően, hogy milyen nagy csoporttal mentek, 1-2 óra alatt végigjárható az egész. Jónásnak vagy Dzsepettónak talán igen, de mi egy garázs méretű kisállatkereskedésben is gond nélkül elmolyolunk ennyit, ezért is szántunk rá sokkal több, de úgy látszik mégis kevés időt…
(mini medúzák UV fényben)
Nettó 7 napot voltunk Szingapúrban, de nem volt elég. Tibünek, csodálatos hostunknak ismét köszönünk mindent, és továbbra is bízunk abban, hogy a google translate segítségével minden bejegyzésünket olvassa (bár e blog létezéséről sem tud).
A remény HAL meg utoljára, most pedig irány Bali, #szevaszteso!
(2017. február 15.)
