Kezdjük egy találós kérdéssel: ki égett le tegnap a napon?
a) aki végre kigyógyult az egy hete tartó gyomorbajából, bár a feje is fáj mostanában, most viszont olyan rákvörös a nyaka és a háta, hogy a fehér nadrágájában és a zöld papucsában ő a legszexibb nemzeti lobogó,
b) én.
Nos, annyit elárulok, hogy nem a b) a helyes megoldás. Ettől függetlenül nekivágtunk a kajakozásnak, napolajkutakat megszégyenítő mennyiségű bádi lósünt és miegymást felkenve Kata tarkójára.

(leégett. kajakra.)

A kajakozás klassz. Még úgy is, ha nem tudsz. A homokos partszakaszok közé ugyanis a víz felé is jócskán behajló sziklaszirtek vannak, ami alá/közé/mellé könnyedén be lehet avászkodni a hajóval, lepacsizni oldalazó rákokkal, száguldozó halrajokat szemlélni felülről, vagy éppen kagylót simogatni. Utóbbinak amúgy semmi értelme nincs, csak akkor vicces, amikor ott vagy.

(szikla gombafelhő a kajakból)

(a két szikla közé egy slackline van kifeszítve: mondom én, hogy Ton Sai egy klassz partszakasz!)

Először a tegnapi sétával ellentétes irányba, Pai Plong Beach felé vettük az irányt, ahol a sokat sejtető nevű komplexum, a “Centara Grand Beach Resort & Villas Krabi” fekszik. Igen, a “Villas” itt sem a reggelijükre utal, hanem arra, hogy valóban egy gyönyörű villasor szolgáltatja a szállást a (megint csak) módosabb pihenni vágyóknak. Ennek megfelelően a partszakasz is kizárólag a homokos részén látogatható, egy határozott bozótsor és a 20 méterenként kirakott Guests Only táblák pedig azt jelzik, hogy a sövény túloldalára már születni kell – VAAAGY nagyon határozott léptekkel mégis bemenni ott, ahol éppen nincsenek egyenruhás őrök. Folytassuk egy találós kérdéssel: mit választottak hőseink?
a) a táblákat látva leszegett fejjel, orrukkal a homokban csíkot húzva mentek vissza a kajakig, és hazáig sírva hozták előbbre az amúgy csak estére várható dagályt,
b) elfogadták a kihívást és a cirkáló őrök helyenként lankadó figyelmét kihasználva jutottak be a műveleti területre.
Nem árulom el, melyik a helyes válasz, úgyis tudod. A lényeg, hogy a tiltott bejutást megfejelve 5 perccel később már abban a jakuziban lógattuk a lábunkat, ami egy kis terasznyival volt feljebb a luxusnegyed nagy medencéjénél, ami egy kis terasznyival volt feljebb a közeli tenger szintjénél. Abban a pillanatban nehéz volt elképzelni, hogy a körülöttünk lévő vendégek is mindnyájan a 3.200 Ft-os kajakbérlésüknek köszönhetik, hogy itt tölthetik a mai napot. (És igen, valszeg a sok napolaj miatt nem égett a pofánkon a bőr.)

(nem vagyunk rá büszkék, de kicsit igen. ide lógtunk be...)

A fürdőzés után aztán ellapátoltunk még a korábban legyalogolt Railay Beach felé is, majd – a hivatalos előírásoknak megfelelően – napnyugtára visszavittük a kölcsönzött szettet Ton Sai-ra.

(innen...)

(...ezt.)

A másnap már az utazással telt: reggel egy traktor-ladikkal visszamentünk Ao Nang Beach-re, ahonnan a busz vitt minket a reptérre. Namármost a buszozás úgy működik, hogy a vas óránként jár erre, de amikor adott turista információnál megveszed a jegyed, ők felhívják a sofőrt, hogy az tudjon róla, hogy majd itt is meg kell állnia. Ha tehát a jegy megvétele után te mégis egy másik “megállónál” szállnál fel, akkor ott jó eséllyel csak integethetsz a tovatűnő busznak. Bár idefelé egy 40-50 személyes jármű hozott minket, ezúttal egy kis légkondis mikrobusz vitt minket vissza ugyanazért az összegért. Jó, mondjuk a nagyobb kényelmet hamar ellensúlyozta a mögöttünk ülő, 8 éves forma kisfiú, aki sugárban hányta végig az 1 órás utat, valszeg ezért nem volt különbség az árban…
Este fél 12-kor szállt le a gépünk Bangkokban, ahol ismét szembesültünk néhány, már korábban is tapasztalt, de ezen a blogon még el nem mesélt dologgal. Mekkora kedvcsináló ez a következő íráshoz, óóóóristen, ez őőőőrület!

Na, #szevaszteso!

(2017. január 30.)