Igen, kicsit elbánt velünk az a város. Persze hendikeppel indultunk, mert Katánszki a láza mellé egy gyomorrontást is összeszedett a budapesti indulás napjára, amin furcsa mód a huszonórás utazás sem segített. A fene se érti… Szóval bangkoki érkezésünkkor a reptéren hiába vártuk Kata poggyászát, az Etihad rendszere szerint az ugyanis még Abu Dhahiban lógatta a lábát (#saller1). Megígérték, hogy reggelre minden megoldódik, így egész nyugodtan krúzingoltunk a taxival a szállásunk felé (fázós Kata a szupermeleg, vadiúj túrabakancsában, ami a budapesti -10 fokban még kényelmes volt, a bangkoki +35 fokban viszont… nem (#saller2)). A bangkoki szállás viszont Tündének és Szamosnak hála szuper-mega-überelhetetlenül-fantasztikusan klassz volt, utólag is köszönjük a lehetőséget! (#szuperbonusz)

Másnap Katánszki a téli szettjében aztán elsurrant, hogy egy, az évszakhoz illő ruhát és pacskert vegyen, amíg az ígértek szerint meg nem érkeznek délben a csomagjai. Ez utóbbi persze nem történt meg (#saller3), ezért inkább nyakunkba vettük a várost: a királyi palotát akartuk először megnézni, amit azért írok most csupa kis betűvel, mert volt olyan gonosz, hogy a szuperélménydús hajóutunk végén azzal várt minket, hogy ő bizony 50 perc múlva indokolatlanul bezár (délután 2-kor), úgyhogy nem láttunk belőle semmit (#saller4).

(a királyi palota: 10 perc múlva zárnak...)

Ezután pattantunk át a folyó túloldalán lévő Wat Arun templomhoz, ami szintén nagyon látványos helyi nevezetesség, google barátunk fantasztikus képeket is prezentált róla. Az óriási, hand made szentély oldalain például hatalmas lépcsősorok futnak szinte az épület csúcsáig, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a városra – állítólag. Mert hát kifizettük mi is a beugrót, majd valóban beugorva kiderült, hogy az épületet restaurálják, ezért úgy 10 lépcsőfoknál magasabbra nem lehet felmenni. (#saller5)

(Wat Arun, fogszabályzóval...)

Elérkezett hát az idő, hogy a sikeres nap vége felé megjutalmazzuk magunkat egy elmaradt ebéddel, így betértünk egy eldugott kis utcában egy, a helyiek által szívesen látogatott falodába. Nincs most időm pontosan vázolni a pazar enteriőrt, Katánszki lőtt egy képet még a himi-humi hami előtt (=ezt nem biztos, hogy így ejtik, de valami hasonló volt). Az biztos, hogy a büfés néni nem sajnálta a csipőset talán még az ivóvízből sem: olyan jó szívvel pakolhatta korábban a cuccot az ételbe, hogy az otthoni erős pista még vödörszám után is csak a petyhüdt józsi márkanévre lenne jogosult. De mivel mi is kemények vagyunk, ezért betoltuk az egészet szinte az utolsó falatig – és valahol ez zavarhatott be még Katánszki pocak-működésébe (#saller6), akivel innentől kezdve egyértelmű volt, hogy csak a szállás felé vehetjük az irányt – lehetőleg légvonalban, vagy a teret meggörbítve még rövidebb és gyorsabb úton…

(Jamie's Thailand - bentről)

(...és a meggyőző enteriőr)

Nyilván itt is benéztünk ezt-azt, majd egy jófej tuktukos dobott vissza minket a szállásunkra, ahol továbbra sem volt nyoma Kata megígért csomagjának (a nyári ruhákkal). Vadásztunk hát egy helyi SIM kártyát, és addig csörgettük a jó öreg Etihad Airvész segélyvonalát, mígnem éjfél környékén valóban megérkezett a csomag – benne a gyógyszerekkel és más huncutságokkal.

A sikeren felbuzdulva levadásztunk egy repjegyet Krabiba, amit a csomag biztos megérkezéséig nem akartunk megvenni, hiszen másnap reggel indult volna a gép. Így viszont semmi nem állhatott utunkba, és amint megszereztük a repjegyet – máris minden szállás elfogyott, ami fél órával korábban még elérhető volt (#saller7). Nyilván nem mi lennénk azok, ha ezt az aprócska kihívást végül hajnali fél 2-re ne sikerült volna orvosolni, úgyhogy végül a jól megérdemelt (?) feszültséggel, gyomorgörccsel (és más hasi panaszokkal) tértünk nyugovóra (inkább “idegesítőre”), hogy másnap Krabi felé vegyük az irányt.

Mondjuk az sem volt egyszerű, de erről majd legközelebb… Most csak pár ócska képpel szúrjuk ki a szemeteket, a remek történések miatt pedig kicsit késik még a vlog is, de ettől még nem marad el. (Hasi görcsökkel szenvedő nő már rég elhagyott türelmét ugyanis nem tesszük próbára azzal, hogy rendszeresen GoPrót dugunk az arcába és megkérdezzük tőle, hogy jókedve van-e.)

Kitartás mindnyájunknak, addig is #szevaszteso!

(2017. január 22.)